A kronobiológiai pszichogenetika segítségével látható válik a születéskor kapott energetikai működésünk. Megérthetjük, hogy miért esik nehezünkre reggel felkelni, miért tart kétszer annyi ideig a reggeli készülődés, mint másnak, vagy éppen fordítva? Miért nem vagyunk képesek kimutatni érzelmeinket vagy ellenkezőleg: miért zárkóznak be a környezetünkben élő emberek, mert esetleg úgy érzik, hogy elárasztjuk szeretetünkkel? Miért nem ment világ életünkben a matematika, ellenben nagyon szerettük a humán tárgyakat? Miért tart családunk, környezetünk különcnek? Mi a magyarázata annak, hogy érzelmileg nagyon vonzódunk valakihez, de szellemileg még sem értjük egymást?
Sokszor ezeket az érzéseket, megállapításokat nem is tudjuk külön választani, nem látjuk tisztán, csak belső bizonytalanságot érzünk.
A végtelenségig lehetne sorolni a kérdéseket, melyekre a hétköznapi világunkban nem találunk választ.
A kronobiológiai pszichogenetika segítségével azonban ezek a homályos, megmagyarázhatatlannak tűnő kérdések egyszerre megvilágosodnak. Makett szerűen megjelenik családunk vagy párkapcsolatunk fizikai, érzelmi és értelmi kapcsolati térképe, működésének dinamikája és időbeni kivetülése. Megtudhatjuk, hogy miért van hajlamunk bizonyos betegségekre, és hogy hogyan tudunk ezeken segíteni. Hogyan tudjuk energetikai működésünket harmonizálni.
Egy nagyon egyszerű példa segítségével szemléltethető, mennyi mindenre ad magyarázatot a kronobiológia, és segítségével mennyi felesleges kudarctól és lehetetlen elvárástól kímél meg bennünket:
Vegyünk két látszólag hasonló családi háttérrel rendelkező kisfiút Matyit és Zolit, és nézzük meg a fizikai és érzelmi működésüket:
Matyi és Zoli osztálytársak, nemrégen kezdték az első osztályt.
Matyi fizikiai működése: flegmatikus, érzelmi működése: hideg,
Zoli fizikai működése: kolerikus és érzelmi működése: szenvedélyes.
Matyinál nagyon nagy a fékező erő, reggelente nagyon nehezen ébred, alig ér be időben az iskolába, kicsit nehézkes, lassú. Ebből adódóan a magatartásával nincs sok probléma. Sokszor csak egyedül ül a teremben, nem szívesen beszél, ha mégis, akkor biztos azonnal meghallani, mert hangja igen erőteljes. Nem akar annyira megfelelni társainak és a tanító néninek. Furcsa számára, hogy itt megszokott ritmus szerint zajlik egy tanítási nap, ezért időnként figyelmeztetni kell, de azért kezelhető.
Zoli reggelente kipattan az ágyból, alig várja, hogy indulhasson az iskolába, nagyon szeretne jó jegyeket kapni és megfelelni. Próbál ugyan viselkedni de annyi benne az aktivitás erő, hogy néha-néha ő is hangoskodik az órán és szünetben sem lehet mindig fegyelmezni.
Az értékelésnél mindkettőjük magatartását jónak ítélik. Míg Matyinak ez egyáltalán nem okozott különösebb erőfeszítést, hiszen fékezőereje nem is engedte annyira, hogy elszabaduljanak benne a gyermeki indulatok, és érzelmileg is inkább zárkózott, addig Zolitól ez rendkívüli odafigyelést, önmegtartóztatást és önfegyelmet követelt, hiszen Ő érzelmileg szenvedélyes, szereti hatalmas lelkesedéssel kimutatni érzelmeit, és megosztani azokat másokkal.
Látszólag az értékelésnél mindkettőjük "egyforma" de valójában mennyit ér ez az értékelés??
(Természetesn evvel a példával nem a pedagógusok felelősségét szeretném hangsúlyozni, hiszen ennek a problémának mélyebbre nyúlnak a gyökerei.)
Mivel általában mindenkit saját magunkból kiindulva ítélünk meg, sokszor csalódnunk kell, pedig olykor társunk, gyermekünk, szüleink sokkal nagyobb erőfeszítéseket tesznek, csak sajnos nem saját magukhoz képest mérjük, értékeljük őket. Ebből ered konfliktusaink nagy része, hiszen sokszor olyan dolgokat várunk el kapcsolatainktól, ami bennük sincs, mint lehetőség..
